Kanye West szerint George Floyd drogtúladagolásban halt meg
A rendőri brutalitás áldozatául esett férfi családja pert fontolgat a rapper ellen.
A rendőri brutalitás áldozatául esett férfi családja pert fontolgat a rapper ellen.
A bíróság szerint Derek Chauvin a végzetes kimenetelű incidensnél megsértette áldozata polgári és emberi jogait is.
Annyi a fegyveres bűncselekmény az amerikai nagyvárosban, hogy a polgármester szükségesnek ítélte az egység újból felállítását, sőt ki is terjesztik majd a területüket.
A bíróságon azt állították, nem tudták, hogy az életéért küzdő Floydnak segítségre lenne szüksége.
Derek Chauvint korábban több mint 22 év börtönre ítélték.
Stephen Kenny szerint a szurkolók reakciója az egész országra rossz fényt vet.
A vád képviselői szerint a szokásos börtönbüntetés dupláját kellene kiszabni Derek Chauvinra, a védelem próbaidőre bocsátást kér.
Az egy éve elhunyt férfi testvére szerint az amerikai elnök "egy őszinte fickó".
George Floyd halálának évfordulóján jelent meg az a jelentés, amely azt vizsgálta: az európai országokban mennyire jellemző, hogy a kisebbségekkel szemben másképp viselkednek a rendőrök.
A Forma–1-es világbajnok a közösségi oldalakon reagált, miután mindhárom vádpontban bűnösnek találta az esküdtszék Derek Chauvint a George Floyd halála ügyében zajló perben.
Ezúttal jól csinálta a bíróság, nem úgy, mint korábban, amikor annyi, de annyi fekete bőrű halt meg Amerikában a rendőrség keze által – írja a Washington Post vezércikke, miután az esküdtszék 12 órányi vita után minden vádpontban bűnösnek mondta ki a rendőrt, aki tavaly májusban megölt egy afroamerikait. 9 percig térdelt a nyakán, az hiába mondta, hogy nem kap levegőt, és könyörgött az életéért.
Az esküdtszék ítélete helyes volt, de nagyobb reformokra van szükség, hogy felszámolják az intézményes rasszizmust - ez volt a jelenlegi és a volt elnök, valamint az alelnök fő üzenete.
Döntött az esküdtszék.
Derek Chauvin azt mondta, nem kíván saját magára nézve terhelőnek minősülő tanúvallomást tenni.
A vád szerint Chauvin "túlzott és ésszerűtlen erőt" alkalmazott George Floyd letartóztatásakor.
A tavaly egy rendőri intézkedés során elhunyt férfi halála világszerte tiltakozásokat váltott ki. Minneapolis a nagy összegű kártérítéssel vezekel.
Derek Chauvint gyilkossággal és gondatlanságból elkövetett emberöléssel is vádolják.
Derek Chauvin pere márciusban kezdődik.
Mind a négy vádlottat bíróság elé állították Minneapolisban pénteken.
Egy ügyvéd házaspár a háza előtt vonuló tüntetők miatt kapott fegyver után. Az ügyészség szerint kockáztatták a demonstráció békés jellegét.